Üzenőfal

Napjainkban járunk, világbéke honol, minden szép, minden jó, ám van egy megveszekedett terrorbanda – nevezett Heaven Smile – akik nem férnek a bőrükbe, és persze az egész világot be akarják kapni. Mindenfelé robbantgatnak és hasonló antiszociális tevékenységekkel riogatják az ártatlan nyárspolgárokat. Ám! Itt jövünk a képbe mi: van egy amolyan kicsiny akciócsoport, ami sikerrel veszi fel a harcot ezek ellen a szörnyek ellen (mert ilyen formátumúak) – természetesen ez a Killer7, és ha szabad asszociációt játsszunk, könnyen rájöhetünk, hogy a csapat hét tagot számlál. Érdekessége, hogy minden tagját Smith-nek hívják, vezetőjét pedig Garcian névre keresztelték az úr 1952. évében. Fura módon, mintha csak egy személyről lenne szó, és az ő hét személyiségéről, ám nem ez lesz az egyetlen dolog, amit furcsának fogunk találni. Segítőink a szörnyirtó túrákon például rég halott szellemek lesznek, karaktereinket Garcian fel tudja támasztani, és mindennek tetejébe a csapat fő-fő vezetője egy tolószékes öregúr, aki természetesen szintén Smith, mégpedig Harman Smith és egy bázikus méretű távcsöves puskát szereltetett a járgányára. Az akció lényegében abból áll, hogy Garcian minden küldetés előtt találkozik az informátorával, kap egy megbízatást, majd már megy is az akció. A történet vége felé persze egyre jobban középpontba kerül Garcian személye, a végkifejlet pedig teljes egészében róla szól, de nem akarom lelőni a poénokat… Karakterünket az X gombbal bírhatjuk kötélpályán való mozgásra, és hogy mit is értek ez alatt? Lényegében azt hogy megadott pályán haladunk és csak néhány elágazás keresztezi majd utunkat, nagyrészt a nem túl bonyolult logikai feladványokra és a kőkemény akcióra kell koncentrálnunk. R1 gombbal belső nézetre váltunk, az analóg karral becélozzuk a rút dögöket, aztán már csak az X-re kell ráfeküdni nagy elánnal – vagy pontosan becélozva az ellenfelek gyengepontját egyetlen lövéssel leteríteni őket. Ők szerencsére nem tudnak lőni, ám a keményvonalas Közel-Keleti barátainkat megszégyenítő öngyilkos robbanásokat képesek véghezvinni, mégpedig rajtunk, tehát annyi időnk van kilőni őket, amíg el nem érnek hozzánk.

Vannak logikai feladványok, melyek az elején még nem túl nehezek, azonban a végén már igencsak begorombul a program, és mellesleg egy minimum középfokú angol tudás nélkül esélytelen megérteni bármit is. Értem ezalatt a történetet is. Nagyon meg van csavarva, ide-oda ugrálunk az időben, mindenféle személyiségeket váltunk, az egész tök zavaros, ám valahogy megoldották, hogy mégis lebilincselő legyen, és annyit megértsünk azért belőle, hogy tovább játsszunk. Majd második nekifutásra megértjük – gondolhatnánk. És nem is tesszük rosszul, ugyanis a legjobb Resident Evil-es hagyományokat idézve a játék végén elmenthetjük az állásunkat, és belekezdhetünk a Killer8-ba… Még több titok, rejtély, és talán már a végén kiderül, hogy tulajdonképpen miről is van szó.

Ami a körítés illeti: azt hiszem bármilyen tekintetben nevezhetjük rendhagyónak a játékot – a grafikára ez pedig hatványozottan igaz! Valamiféle furcsa cartoon hatást kölcsönöz neki ez a lecsupaszított, ám mégis látványos grafika. Hasonlót nem sokat láthattunk eddig, legalábbis én nem sokra emlékszem. A másik durvulat a hangok. Ennyire beteg, velőtrázó, ocsmány hangot már rég hallottam! Tipikus japán húzás, nagyot dob a hangulaton. A hangulatot tekintve azt hiszem már nem nagyon kell méltatnom őkelmét, irányítás tekintetében pedig egyszerűbb és kézreállóbb nem is lehetne – néha mondjuk szúrta a szemem, hogy már vagy 3-szor eltaláltam egy szörny gyengepontját, de az még mindig nem akart meghalni. Apróbb bug, de hát ez legyen a legnagyobb baj! Ha szereted a különleges, a japán cuccokat, a kicsit thriller beütésű dolgokat, a pergő akciót némi kalanddal fűszerezve, akkor ezt a játékot ne hagyd ki!

Pergő akció, remek grafika, igazi japán különlegesség